2011. április 25., hétfő

Traumatizáció a szörnyűségekről szóló börtönrajzokon

A fogvatartottak a börtönben számos tényező miatt élhetnek át pszichotraumát, azaz olyan élményt, ami az egész későbbi életüket alapvetően fogja befolyásolni. Ez a traumatizáció gyakran retraumatizáció, azaz a traumával való újbóli szembesülés. Ennek is számos oka lehet:

- a fogvatartott nem tud szembesülni az általa elkövetett bűncslekmény szörnyűségével,
- nem tud szembesülni a szégyennel és a társadalmi rang elvesztésével, és ezt éli meg veszteségként,
- nem tud szembesülni a fogvatartott társaival kapcsolatos félelmeivel (el fogják verni, meg kell verekednie, gyűlölni fogják, zsarolni fogják stb.),
- nem bírja elfogadni, hogy kihasználták, börtönbe került más miatt, nem tudja elhinni, hogy ilyen mértékben állt mások befolyása alatt,
- nem tud szembenézni a társadalom elítélő vélekedésével,
- nem tud szembenézni azzal az idővel, amit a börtönben kell töltenie.

Minden fenti szörnyjelenség érzékelhető a börtönrajzokon.

A bal oldali képen Kumari Fulbright látható, aki 2006-ban több szépségversenyt nyert Arizona államban. A megmérettetés idején joghallgató volt, és több fotózásra is felkérték, ahol például fegyverekkel is pózolt. Összeismerkedett egy férfival, aki több nagyon értékes ékszert ajándékozott neki, de később szakítottak. Kis idő múlva egy másik barátja lett, akit arra kért, hogy valahogy értékesítse az ékszereket. Közben felbukkant az ex-barátja, akinek Kumari azt mondta, hogy a jelenlegi fiúja el akarja rabolni az ékszereket. Az exbarát két másik barátjával és Kumarival a fiú lakására ment, ahol 8-10 órán fogvatartották őt, megvágták késsel, azzal fenyegették, hogy megölik, fegyvert fogtak rá, és többször alaposan elverték.
A bűnesetre fény derült, és Kumarit előállította a rendőrség. A letartóztatásakor készült róla ez a fotó:
A képen úgy tűnik, hogy minden szörnyjelenség jelen van a fogvatartott fiatal nő arcán. Internetes kommentek szerint a lány úgy néz ki, mintha metamfetamin élvező lenne. A homloka közepén mintha olyan seb lenne, amit a crystal meth-et használók kaparnak magukra, mert úgy érzékelik, hogy bogarak másznak a bőrük alatt. Kumari a vádalku ellenére 2010 december 10-én két év börtönt kapott, valamint további hat évi pártfogó felügyeletre ítélték. 

Érdekes, hogy ezeket az arckifejezéseket látni lehet magyar börtönrajzokon is.

Mind a két képet előzetes letartóztatásban lévő férfi készítette, és mind a két képen látszanak a retraumatizáció szimbolikus jelei.

A börtön rajzokon gyakran felbukkan a drogszörny is.   

Nincsenek megjegyzések: